Bár most a csapból is a Moyra Sea Salt lakkok folynak, én is hozok róluk képeket – hiszen olyan szépek! Abszolút érthető a rajongás értük, hiszen a formula és a kinézet egészen új, friss: a crelly alapban kisebb-nagyobb fehér glitterek úszkálnak, ezek képviselik a "tengeri só" szerepét. Izgalmasan hangzik, nemde? :D
Mikor az első képekkel találkoztam a kollekcióról, azonnal tudtam, hogy 4 lakk biztosan kell: a Pearl Drop (fehér), Octopus (nude), Seahorse (lila) és a Summer Storm (bíbor). A két rózsaszín között hezitáltam, végül úgy alakult, hogy az egész kollekciót megrendeltem. Nem bánom, mert különböznek! :D
A kollekció leglátványosabb darabja a ma bemutatásra kerülő Summer Storm. A bogyószínű alapban úszkáló glitterek fenomenális látványt nyújtanak! *_* Az alap miatt két rétegben fed, és így a jelly sandwich is kialakul a lakkon belül, ami még érdekesebbé teszi. ;)
Az állaga – számomra – egy picit sűrű volt, valószínűleg csak a glitterek miatt, mindenesetre picit küzdöttem vele, de ez annyira minimális dolog volt csak, hogy eltörpül a többi jó tulajdonsága mellett. :) (Ráadásul már fáradt is voltam, és fáradtan – fáradt szemmel – már nem lakkozok annyira jól, szemüvegben sem.)
Az ecset a szokásos új-Moyra ecset, személyes kedvencem, egyszerű és könnyű vele (általában) lakkozni.
Tőlem kapott az egész még egy réteg fedőlakkot, mivel anélkül – a glitterek miatt – egyenetlen a felülete. A fedőlakknak köszönhetően viszont az egész olyan lett, mint a málnalekvár. :D
Lámpa alatt
Három szín nekem is megvan belőle, a Seahorse, Pearl Drop és az Ariel. Ez utóbbi is olyan szép nyári szín. Én fedőlakkot nem haszálok, mert tetszik, hogy a "sószemcsék" ki is dudorodnak. (-: Ez a szín is nagyon szép, nehezen álltam ellent, de mindig megfogadom, nem veszek több lakkot. :D
VálaszTörlésÉn sajnos - vagy nem sajnos? :D - nem tudtam ellenállni, és megvettem az összeset... :$ :D Ezen kívül (még) nem próbáltam ki a többit, a Zoya Dream-ben gyönyörködök már 4 napja, nincs szívem lemosni *-* :D Nekem a jelly sandwich hatás miatt tetszik jobban fedőlakkal, de majd lehet, hogy anélkül is kipróbálom :) :D
TörlésNagyon helyes kis lakk, engem a málnalekvárra emlékeztet, talán a zselés jellege miatt :)
VálaszTörlés:)
TörlésOlyan széép, nem baj, hogy mindenhonnan ez folyik, megérdemli :D
VálaszTörlés:D Egyetértek :)
Törlés