Mostanában szinte hajtóvadászatot indítottam a tökéletes nude lakk megtalálásáért, így mikor véletlenül rábukkantam a Moyra No. 13-ra (egy nagy kupac Moyra között), és konstatáltam, hogy ilyenem még nincs, örömmel vettem meg. Ugyanitt találtam – szintén véletlen, de ezt direkt keresve – rá a No. 04 kódú, aranycsillámos lakkra, amiről még hetekkel ezelőtt láttam egy képet, aminek következtében nagyon megtetszett. Miután a fodrászkellékesben a Moyra polcon nem találtam, ki gondolta volna, hogy egy illatszeres bolt kosarában bukkanok rá egy csomó másik Moyra között? :D
Alapjáraton nem vagyok annyira jó viszonyban a Moyra "hagyományos" lakkjaival (kivételt képeznek a csillámos fedőlakkok), mert nekem eddig az összes csíkozott, nem fedett szépen és az ecset sem volt a kedvencem. Ennek a nude lakknak (No. 13) viszont mintha már újabb lenne az ecsete, nem új, csak újabb. Meglepő módon az állaga is kezelhetőbb, mint a többinek – kissé folyós ugyan, de két rétegben megfelelően fed, és szép fénye is van. (A képeken egy réteg fedőlakkal viselem.)
Az No. 04 egy apró, arany (és talán egy kissé ezüst) csillámos fedőlakk, emiatt az állaga egy kissé sűrű(bb), mint a megszokott, sok csillámot vesz fel egyszerre, a gyűrűsujjamon ez egy leheletnyi réteg, direkt vékonyan kentem. Ő is kapott egy réteg fedőlakkot, anélkül – a csillámoknak köszönhetően – kicsit rücskös a felülete.
A két lakk kombinációja egy meglehetősen visszafogott, egyszerű, hordható manikűrt hoz létre, ami szerintem tökéletes opció a "szolid manikűr" kategóriában. :)
Lámpa alatt
Vakuval
Nagyon tetszik ez a szolid, visszafogott, nőies hatás :)
VálaszTörlésEz annyira gyönyörű!! De a számmal valami nem stimmel, mert nekem van 13-as Moyrám, és az egy szürkés-rózsaszínes lakk, közel sem ilyen a színe...biztos valamit variáltak a számozással.
VálaszTörlés