2013. október 23., szerda

Haul - Glamour-napok 2013. október

Tudom, hogy kicsit későn kerül ki ez a bejegyzés, de nem akartam felrúgni az időzített posztokat, ráadásul váltakozva kerülnek ki - egy köröm, egy egyéb, egy köröm, egy egyéb... és a haul-bejegyzések egyértelműen az egyéb kategóriába tartoznak. :D Így ez most nem időzített, mivel tegnap este már nem volt erőm megírni a szöveget is, csak a képeket tettem be, meg a címeket - így most délelőtt, "újult erővel" estem neki az írásnak. :)

Szóval az én Glamour-napos szerzeményekről (meg a pár nappal azelőttiekről, mivel 2-3 darabról nem írok külön posztot, inkább bekerülnek ide) a "Tovább..." után olvashattok, egyébként pedig itt róluk a csoportkép:


Hajápolás

Pantene 2 perces intenzív tápláló pakolás
Akciósan jutottam hozzá, azt hiszem, 830 forint körül. Talán azért, mert utolsó darabok, vagy mert közeli lejáratú - fogalmam sincs, mindenesetre jó vétel volt, már várom, hogy kipróbálhassam.

Balea Repair + balzsam és sampon
A DM-es Balea akció keretén belül vettem őket, így a kettő együtt 500 forintba került. Remélem, hogy jók lesznek. :)

Balea Trend It Up szárazsampon
Már egy ideje kerestem, mert annyira jókat írtak róla KM-en, míg végül sikerült találnom Szegeden. Eddig egyszer próbáltam, de engem annyira nem győzött meg... :S Nem tudom, hogy az én technikám rossz-e, vagy mi, de nekem lelapította a hajam és úgy néztem ki utána, mint a hajmosás utáni harmadik napon - nem volt szép látvány.


Smink

Essence hosszantartó ajakrúzs (09 wear berries)
Ő volt az, amit még a netes swatchok alapján kinéztem, aztán mégsem vettem meg a Müllerben, de amikor suli után kerestem a Balea szárazsampont, de nem találtam, vigasztalásként vettem ezt. (Meg az arany pelyhes fedőlakkot is, de erről majd később.)

Maybelline Color Tattoo krémes szemhéjfesték (35 On and on Bronze)
Hjaj, a hőn áhított Color Tattoo. A bőség zavarában nem tudtam, hogy melyiket vegyem meg, így biztos ami biztos megvettem a DM-ben az On and on Bronze-t, ha már annyian mondtátok. :) Aztán a Müllerben gondolkoztam a Pink Gold-on, de mégsem vettem meg - utólag már lehet, hogy sajnálom... :/ A Metallic Pomegranate kérdését pedig az oldotta meg, hogy nem volt a DM-ben Szegeden, így elúszott a lehetőség, hogy megvegyem... xd De később rám mosolygott a szerencse, csak más formában, erről pár sorral lejjebb olvashattok majd. :D

Catrice Absolute Eye Colour Mono szemhéjpúder (570 Plum Up The Jam)
Kívánságlistás volt, de amin meglepődtem, hogy a valóságban sokkal kevésbé lilás, mint a képen, és annyira nem is hasonlítanak. Ez inkább barnás, de nem zavar, mert tetszik a színe. Szívesen megvettem volna a Lilac Del Rey-t is, csak még mindig azt mondom, hogy számomra egy picit túl vannak árazva a Catrice mono szemhéjpúderek... :/

Essence colour arts pigment (23 my little dragon)
Az alternatív megoldás a Metallic Pomegranate Color Tattoo-ra. :D Ráadásul kifutó termék, így leakciózva 350 forintért jutottam hozzá... abszolút megérte! :D Majd készítek róla posztot, nagyon jó a színe, ráadásul milyen cuki már a neve... :D (... GoT rajtam kívül valaki? :D)

Alverde árványi sminkalap gél/primer
Szerettem volna egy primert, ha már úgyis közeleg a szalagavatóm, erről jókat olvastam, ráadásul natúrkozmetikum - ami nem mindig jó, de ebben az esetben nekem úgy tűnik, hogy igen. :) Eddig egyszer próbáltam, és nekem úgy tűnt, hogy még a nap végén is elég jól bírta a sminkem.

Body&Soul szemhéjpúderecset
Ilyet használok korrektorecsetként is, de mivel kevés szemhéjecsetem van, beszereztem még egyet potom 355 forintért. Szerintem jobb, mint az Essence-é, habár tőlük csak a Smokey eyes (ceruzaecset?) és a tusecset van meg, de ennek az ára is jobb... Csak kár, hogy blender ecsetet nem árulnak, mert arra még nagyobb szükségem lenne. :D


Köröm

Körömmargaréta
Végre egy új, a régi már olyan, mint valami emeletes szendvics... :D Ráadásul 295 forintért vettem a fodrászkellékesben (szintén Szegeden), ami azért jó, mert az előzőt 400-ért találtam...


Essence nail art tattoo pen
Ciskánál olvastam róla, bár már előtte kinéztem, de az ő bejegyzése biztosított arról, hogy jó, és érdemes megvennem.  :) Időhiány miatt nem tudtam még kipróbálni, de remélem, hogy a szünetben mégis sikerül.

Rimmel Salon Pro körömlakk (431 Stormy Skies)
A Müllerben múltkor otthagytam, de most nem. :D 595 forintért meg pláne hogy kipróbálom... ráadásul nagyon szép őszi-téli színe van. (:

Moyra körömlakk (No. 21)
Impulzusvásárlás volt, de úú, annyira örülök, hogy megvettem! *-* Gyönyörűséges színe van, olyan igazi muted cherry (bocsi, másképp nem tudom kifejezni), volt már vele manikűröm, csak sajnos nem tudtam befotózni, csak telóval instagramra, de az meg nem az igazi... egyébként szerintem mindent elmond róla az, hogy bekerült az őszi top 5-be. :)

Moyra Sand Effect körömlakkok (No. 851, No. 854, No. 855)
A hőn áhított Moyra homoklakkok. :) Majd' kiugrottam a bőrömből, amikor láttam, hogy a fodrászkellékesben is vannak - azonnal le is csaptam háromra. :) A pink és a kék kívánságlistás is volt, a fekete pedig csak megtetszett a boltban, ráadásul kíváncsi is voltam, hogy milyen lehet egy fekete sand lakk... margarétán próbáltam még csak eddig, de tetszik. :D

Max Factor Max Effect Mini körömlakk (45 Fantasy Fire)
Péntek este döntöttem el, hogy szeretném ezt a lakkot, aztán azon rágódtam, hogy nyeh, mégse kell ez nekem, a DM-ben pedig mégis bekerült a kosaramba. Remélem, hogy a körmömön is olyan szép lesz, mint az üvegben, mert... ahhww. *-*

Catrice Ultimate körömlakk (23 The Monkey Gets Funky)
Szintén kívánságlistás volt, így kétség sem fért hozzá, hogy megveszem. Ma mostam le, az essence pelyhesével (night in vegas) viseltem, nagyon szép őszi kombót alkotott. Mint a föld és a lehulló levelek. :)

Essence colour&go körömlakk (126 date in the moonlight)
Már régebben is kinéztem, de mindig visszatettem, mondván, nem kell ez nekem. Aztán a swatchok meggyőztek róla... így 350 forintért találtam meg az akciós kosárban, mivel kifutó termék. :) Egyébként nagyon meglepődtem, mert ugye több is volt egymás mellett, és az első amit kivettem, teljesen más színe volt, pedig ugyanaz a lakk volt, mint amit én megvettem. Ennek a lakknak az alapja ugye egy sötét kékesszürke, kék csillámokkal - nos, amit én kivettem először, az konkrétan csak sötétszürke volt, némi fekete/ezüst csillámmal. Oké, hogy néhány lakk különbözik (lásd: essence gold fever vagy english rose vagy what's my name), de ennyire...?

Essence Metal Glam arany fedőlakk (01 steel-ing the scene)
Már régóta szeretnék egy ilyesmi fedőlakkot, így nagyon megörültem, amikor megláttam a Rossmannban - mert ahová én járok, oda általában csak a kevésbé jó/régebbi limitált kiadások kerülnek ki... így nagyon meglepődtem ezen, és a fentebb írott essence rúzs mellett megvettem ezt is.

S-he Stylezone körömlakkok (317, 195)
Hm-hm, a Chanel Péridot-dupe és a piros csillámos, amivel - remélhetőleg - házilag is elő tudom állítani a China Glaze Lubu Heels-jét... :) A sötétbarnát végül otthagytam, de utólag nem is bánom, nem vagyok annyira oda a barnáért a körömlakkokban, erre rájöttem.

6 megjegyzés:

  1. én ugyanolyan rimmel kék lakkot vettem rossmannban 299 forintért :D

    VálaszTörlés
  2. nekem a Rimmelt még valamikor nyáron 795-ért sikerült megvenni :O
    http://unalomuzesalapfokon.blogspot.hu/2013/08/stormy-skies.html itt van ez is, ha érdekel :D
    A Moyrákról alig várom már a posztokat :) Meg a Metal Glam is eléggé birizgálja a fantáziám :D

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi vagyok nagyon a Moyra sand lakkjaira, nálunk még mindig nincsenek kint :(
    Az Essence metal glam nálam is befutó a héten meg is szeretném venni :)
    Igazából minden tetszik, amit vettél:)

    VálaszTörlés
  4. A lakkokra nagyon kíváncsi lennék! :)

    VálaszTörlés
  5. A Fantasy Fire-t imádni fogod, nálam holnap kerül ki róla poszt. Tényleg gyönyörű! :D

    VálaszTörlés
  6. A "Date in the moonlight"-ot először én is otthagytam,de visszamentem érte. :D Nagyon különleges a kék csillámok miatt.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...