*** A terméket tesztelésre kaptam, de ez a róla alkotott véleményemet semmilyen módon nem befolyásolta. ***
10% kedvezménykód: KHSQ10
Kis csúszással ugyan, de a múlt héten végre ideért a november végén feladott Born Pretty Store tesztcsomagom, amiben ismét 5 darab (számomra, de remélem, hogy számotokra is) érdekes dolog lapult, így aztán szerencsére elkezdhettem a tesztelést. Ebből elsőként egy nyomdázót mutatok be nektek, amiről előre is annyit, hogy igazán pozitív csalódás volt. :)
A nyomdázó egy 2 darabos szettben jön: egy lehúzó és a nyomda (tartó és párna). A tartó fém, és a leginkább egy stampedlira hasonlít. A kártya plasztik, és eléggé hajlékony, más, mint egy szimpla plasztik kártya, hajlékonyabb és vékonyabb is, ennek ellenére meglepően jó és könnyű volt használni. A nyomdapárna eredetileg 2 színben kapható (fehér és piros), én a pirosat választottam, hosszas tanakodás után, hogy melyik a puhább. Ezen kívül kapható még hozzá 3 pótfej: kék, rózsaszín és fekete is. A rózsaszín már úton van felém a következő tesztcsomagban, így hamarosan remélhetőleg azt is be fogom tudni nektek mutatni. :)
A nyomdafej 4 cm-es átmérőjű, és fényes felületű. A csomag feltűnően olajosan érkezett, így aztán a nyomdafejet és a párnát is alaposan átmostam szappanos vízzel. Később aztán kiderült, hogy valószínűleg a párnában lehet valami, és az engedi ezt az olajat, ami fura... de mosással kordában tartható. Egyébként nem töröltem át acetonnal, és nem is reszeltem meg a felületét, csak a szappanos mosás, mint említettem, és TÖKÉLETESEN működött mindenféle lakkal és nyomdalemezzel. A párna anyaga puha szilikon, kicsit ragad, de nem vészesen. Nem annyira puha, mint pl. a MoYou négyszögletes "taknyos" nyomda, de nagyon egyszerű vele dolgozni és ennél is a "körömbelenyomós" módszerrel nyomdázok, egy kis jobbra-balra görgetéssel kiegészítve. A nyomdafej egyébként kicsit csúsznál a tartóban, de nekem ez a használat közben még nem okozott problémát. A mintát görgetve a legcélszerűbb vele felvenni.
A tartóról egyébként sokan azt mondják, hogy kényelmetlen, nem áll kézre, csúszik, stb. Nos, én ezeket (még) nem tapasztaltam, használat közben nem okozott semmi problémát a tartó, gyorsan, könnyen, egyszerűen tudtam vele nyomdázni. :) A nyomdafejet szöszleszedő hengerrel és celluxszal takarítom, mivel előszeretettel hajlamos a különböző szöszök bevonzására.
Jöjjön akkor a "bizonyíték", hogy milyen jól működik! ;) Elsőként a Born Pretty Store BP-L032 lemez hópelyhes mintáját próbáltam ki, Moyra kék nyomdalakkal (SP 05 Blue), a nagy hópehely közepén a hiba a lemez oka volt, nem a nyomdázóé.
A következőnél a Moyra Gel Look No. 944 Chantal lakkal és a Born Pretty Store BP-L028 lemez mintájával nyomdáztam:
Kipróbáltam más nyomdalemezekkel is, jelen esetben MoYou-val. A nyomdalakk még mindig Moyra Chantal. Itt a MoYou Explorer 22 lemezről nyomdáztam:
Itt pedig a MoYou Doodles 03 lemez egyik mintáját választottam:
Visszatérve a BP-L028 lemezhez: egy arany BPS nyomdalakkal (01 Gold) is kipróbáltam, ezt papírra is nyomdáztam, mert ezen jobban látszott, mint a nyomdafejen.
Összességében nekem nagyon tetszik ez a nyomdázó, esélyes, hogy jobban megszeretem, mint a kedvenc MoYou nyomdázómat... :) Pedig igazán nem gondoltam, hogy praktikus lehet egy ilyen nagy nyomdafej, és mégis. Úgyhogy én nagyon tudom ajánlani ezt a nyomdázót bárkinek, aki épp nyomdázót keres, mert tényleg nagyon jó, megbízható kis dolog. Működik sima lakkal és nyomdalakkal is, egyaránt. ;)
Ha tetszik a nyomdázó, a Born Pretty Store webshopban megvehetitek, az ára $4.16, de elég gyakran vannak akciók, plusz felhasználhatjátok a 10% kedvezményre jogosító kuponkódomat is! ;) (KHSQ10)
Born Pretty Store: http://www.bornprettystore.com
XL squishy nyomdázó és lehúzó: http://www.bornprettystore.com/stamper-squishy-marshmallow-nail-stamper-bornpretty-scraper-p-21739.html
A többi körmös-strasszos-nyomdás kelléket a Born Pretty Store Nail Art részlegén érhetitek el.
BPS 10% kedvezménykód | BPS 10% off code
KHSQ10
KHSQ10
Vegyes érzelmeim vannak a BPS nyomdázóival. Az a hagyományos fekete henger, fehér és rózsaszín végű abszolút befürdött. Most az átlátszót tesztelgetem, eddig olyan "is-is" a véleményem. Lehet, hogy annyira megszoktam már a MoYou taknyosat, hogy nekem az az igazi? :D
VálaszTörlésAz egyébként annyira nekem sem tetszett, mert én is a MoYou taknyos nyomdán "nevelkedtem", így ahhoz szinte semmi se tud felérni, pláne a kétvégű fekete tartós... De ez a piros egész jónak bizonyult, az utóbbi időben csak ezzel nyomdáztam, úgy megszoktam már. És nagyon egyszerű, engem is nagyon meglepett. :) Lehet, hogy pontokból megrendelem a fehéret is... :D Hm, egy átlátszó BPS nyomdát én is várok tesztelésre, kíváncsi vagyok már rá... :)
TörlésSzépen felveszi a mintát. Hajjaj, mennyi nyomdázóm van, nem kéne venni.
VálaszTörlés