A mai egy, a szokásostól kissé eltérő bejegyzés lesz. Mostanában megrövidültek a körmeim, ráadásul nem is a szokásos, négyzetes formába, hanem csak "ahogy puffan" alapon, a régi, lekerekített formában vannak. Ami csak átmeneti állapot, mert határozottan jobban tetszik a négyzetes forma, csak meg kell várnom, hogy nőjenek egy kicsit a formázáshoz...
Éppen ezért a mai posztban összeszedtem nektek a kedvenc fedőlakkjaimat, méghozzá ötöt – plusz egy kakukktojást. Hogy miért az? Majd meglátjátok... ;) :)
Amit előre le kell szögeznem: ezek MIND gyorsan száradó fedőlakkok, én másmilyent nem is használok, egyszerűen nincs hozzájuk türelmem. Az állaguk eltérő, de majd mindegyiknél külön-külön jellemzést adok. Vágjunk bele! ;)
Két külön kategóriába sorolhatók a fedőlakkok: a hígabb állagúak, illetve a sűrűbbek. Kezdjük a hígabbakkal!
Az első, és a mostani legnagyobb kedvencem a China Glaze EverGlaze Active Top Coat. Az állaga – mint már mondtam – hígabb, az ecsete széles és lekerekített, és átlátszó szálakból áll, így nagyon könnyű és egyszerű használni. Nagyon gyorsan szárad, elképesztően fényesre és betonkeményre. A szaga erős, de nem kibírhatatlan, engem egy kicsit a ragasztóra emlékeztet. És a mintát sem keni el, valamint nem is buborékosodik! ;) Nem húzza össze a lakkozást, és tartóssá is teszi.
Kiszerelés: 14 ml
Ár: 1990 Ft
Elérhetőség: Nailland standok vagy webshop (link)
Őt követi az Astor Already Dry Quick Dry Top Coat. Szintén folyékony, bár a fele-háromnegyede körül elkezd besűrűsödni, de fel lehet hígítani. Az ecsete széles, lekerekített, könnyű használni. Gyorsan szárad fényesre, és tartóssá teszi a lakkozást – Rimmel Nail Rescue alappal és ezzel a fedőlakkal egy Moyra Gel Look lakk 1,5 hétig minimális körömvégi kopással bírta a körmeimen. A mintát – ha túl hamar, vagy az ecsetet túl "erősen nyomva" kenjük – hajlamos elkenni, bár én ilyenkor inkább vastagabban, óvatosabban kenem, inkább csak átsiklok a minta felett az ecsettel. Ha túl vastagon kenjük, hajlamos buborékosodni, de ez ritkán fordul elő.
Kiszerelés: 12 ml
Ár: 1490 Ft körül
Elérhetőség: DM, Rossmann és Müller üzletek
A harmadik "híg" fedőlakk az essence studio nails ultra gloss nail shine fedőlakk. Ez vékonyabb réteget képez a körmön, mint az előző kettő, de ugyanúgy gyorsan szárad, és fényes felületűre. Az ecset világos szálakból áll, keskenyebb, de még így is jól használható. Ez az a fedőlakk, ami tényleg hajlamos elkenni a mintát, legyen az nyomda, pöttyök vagy bármi – ez az egyetlen hibája. Viszont nem buborékosodik – legalábbis nekem nem rémlik. Ez is besűrűsödik bizonyos idő után, de lehet hígítani.
Kiszerelés: 8 ml
Ár: 749 Ft
Elérhetőség: Müller és Rossmann üzletek
Következzenek a "sűrűbb" fedőlakkok. Elsőként a Moyra Gel Coat-ról szeretnék írni, ami a Gel Look lakkokhoz hasonló ecsettel rendelkezik – széles, lapított, könnyű használni. Nagyon szép, fényes réteget képez a körmön, tényleg "gél hatású", és viszonylag gyorsan is szárad – egy átlagos fedőlakkhoz képest gyorsabban, de egy picit lassabban, mint a fentebb írott fedőlakkok. A mintát nem keni el, és tartóssá is teszi a lakkozást. Szerintem fog egy kicsit sűrűsödni, de remélem, hogy a hígítás ennél is be fog válni. Túl vastagon kenve hajlamos buborékosodni.
Kiszerelés: 12 ml
Ár: 450-580 Ft (üzletenként változó)
Elérhetőség: Moyra üzletek vagy webshop (link), Nailland standok vagy webshop (link), fodrászkellékes üzletek, eurós boltok, illetve Szegeden a Kincses Szigetben is kapható, 450 Ft-os áron.
A másik ilyen kedvencem, ami szintén gél hatást nyújt, a Catrice Ultra Stay & Gel Shine Top Coat. Az állaga sűrűbb, kicsit sűrűsödik is, de hígítható, az ecsete pedig széles, lapított és lekerekített – nagyon jól használható. Nagyon gyorsan szárad, a fentiekhez hasonlóan, és tényleg "bevonatot" képez a körmön. Nem keni el a mintát, nem húzza össze a lakkozást és nem is buborékosodik. Tartóssá teszi a lakkozást.
Kiszerelés: 10 ml
Ár: 1159 Ft

A kakukktojásunk a Seche Vite Dry Fast Top Coat. Tagadhatatlan, hogy betonkemény réteget képez a körmön, gyorsan, ultrafényesre szárad és a mintát sem keni el, de mégsem szeretem. Túl sűrű az ízlésemnek, túl erős a szaga és hajlamos összerántani a lakkozást. Persze egy csomó ember meg szereti, amit meg tudok érteni, mivel egyébként tényleg jó, csak én a folyékonyabb fedőlakkokhoz vagyok szokva. Lehet, hogy csak rossz darabot fogtam ki, mindenesetre nem nyert meg engem... Ezzel nem azt mondom, hogy rossz, mert egyébként nem az, csak én nem szeretem. Ettől függetlenül még ajánlom, mert szerintem igenis jó fedőlakk, tartóssá teszi és védi a lakkozást, de ajánlom mellé a hígítóját (Seche Restore) is, mert szintén hajlamos sűrűsödni.
Kiszerelés: 3,6 ml (mini) vagy 14 ml (normál kiszerelés)
Ár: 790 Ft (mini) vagy 1790 Ft (normál kiszerelés)
Elérhetőség: Nailland standok vagy webshop (mini: [link], normál: [link])
Van egy plusz még, amit csak mások véleménye alapján tudok ajánlani, én még nem próbáltam. Ez pedig az essence the gel nail polish top coat, ami 8 ml-es kiszerelésű, 949 Ft-ba kerül, és a DM, Müller és Rossmann üzletekben kapható. Elméletileg szintén gyorsan szárad. Róla véleményeket a termék Krémmánia oldalán olvashattok (link).
Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés, és hogy hasznosnak bizonyult. Ha van még valami, ehhez hasonló, vagy eltérő téma, amiről szeretnétek, hogy írjak, ne habozzatok megírni! ;)
***
Nektek mi a kedvenc fedőlakkotok?
Köszi, nagyon nagyon jól jött ez a poszt :) Pont most keresek fedőlakkot, mert a régi NYC elfogyott, amit már nem is gyártanak, sajnos az volt a kedvencem.
VálaszTörlésJók ezek a fedőlakkok, persze van köztük amit még nem próbáltam. A SV - vel nekem is ugyanezek a problémáim. Most már hosszabb ideje az Astor Already Dry! mellett döntök vásárláskor, főleg, mert Joy és Glamour napokon 50%-al jutok hozzá. Most is vettem kettőt :))) Az én lakkozási szokásaim mellett olyan iramban fogy, mintha innám!!!!
VálaszTörlésMég mindig nem próbáltam ki a Moyra Gel lookot, pedig mióta megvan. A többi Moyra fedő keni a lakkot, de ha pirosra nyomdázok, akkor nyomda előtt kell fedőlakk, mert színes lesz a nyomdalakk. Most SV van, nekem nem rántja össze a lakkozást, pedig sokféle lakkot próbáltam vele. A Golden Rose Gel lookja is nagyon jó, nekem nem keni a mintát, már két üveggel elfogyott, de más meg azt nem szereti.
VálaszTörlésNekem az Astor a kedvencem. Igaz, tényleg oda kell figyelni rá, hogy a mintákat ne kenje el, de most már tovább várok mielőtt felkenném és így nincs baleset :)
VálaszTörlésÉn ezek közül a Moyra Gel Look-ot ismerem, és jelenleg számomra abszolút kedvenc! Csak a lassabb száradása negatívum, de nagyon tetszik, hogy fényes, valóban gélhatású (azt hiszem, mert nekem sosem volt géllakk a körmömön), és nem keni el a nyomdát. Ez utóbbi miatt kedvenc, mert nagyon régóta keresek ilyen lakkot, és eddig nem találtam. Egyébként én ezen kívül a Sally Hansen Big Shinyt és OPI RapiDry-t kedvelem. (-:
VálaszTörlés