2015. július 14., kedd

Teszt | Born Pretty Store nyomdaszett


*** A terméket tesztelésre kaptam, ez azonban a róla alkotott véleményemet semmilyen módon nem befolyásolta. ***

10% kedvezménykód: KHSQ10

Újabb Born Pretty Store tesztalanyhoz érkeztünk: nemrég érkezett meg a második adag tesztelni való, és ez a nyomdaszett az egyik közülük. (A hivatalos neve 3Pcs/Set Hot-sell Double Sided Stamping Nail Art Stamper & Scraper, de ez szerintem túl hosszú, így nehéz megjegyezni, ráadásul más kétvégű nyomdázó is van a webshop kínálatában...) Régóta ki szerettem volna már próbálni, mert sok jót olvastam róla és nagyon szimpatikus volt a nyomda, így aztán örültem, hogy kipróbálhatom.

A Born Pretty Store dupla végű nyomdázója egy három darabos szettben érkezik: ugyanis a nyomdapárna mellett kapunk még két lehúzót is, melyek közül az egyik kisebb, harang alakú, a másik nagyobb, és hát... nem tudom, milyen alakú, de nagyon jól kézre áll és könnyű használni. A másik számomra kevésbé használható, nem tudom, miért...


A lehúzókról már beszéltünk, de ejtsünk néhány szót a nyomdapárnáról is! Tetszik is meg nem is. A kis, rózsaszín fele számomra használhatatlan, túl kemény és apró, nem igazán látom értelmét. A nagyobb, fehér fele viszont nagyon érdekes: puha, szilikon az alapja, ami igazán megkönnyíti a nyomdázást.

Alapjáraton fényesen érkezik és nagyszerűen gyűjt minden szöszt, ami a lakásban fellelhető. Így is működik, de a könnyebb használhatóság kedvéért én egy kicsit megreszeltem egy enyhébb körömreszelővel. (Furcsa módon egy egész csomag Magic Pad eltűnt itthonról, fogalmam sincs, hova, de ha lenne, azzal dolgoztam volna.)

Könnyű a nyomdapárnával dolgozni, viszont a minták felszedésében hááát... felemás a helyzet, ami viszont a nyomdalemezek hibája, mert ugyanezen problémák más nyomdázónál is felléptek. Itt azt értem, amikor nem elég mélyen vágott egy lemez és/vagy csak nyomdalakkal működik. Szóval ez egy kicsit bekavart, de végül is sikerült tesztelnem a nyomdát több lemezen is. A képeken a Moyra Metal Effect No. 305 lakkját használtam a teszthez.

Innen is látható, hogy a "jó" mintákkal együttműködik, míg a kevésbé jól kidolgozottakkal annyira nem. De ez más nyomdázóknál is így van... A kerek BP lemezekkel (pl. BP-17) azért nem készítettem képet, mert azok nekem még mindig csak és kizárólag a MdU White nyomdalakkal hajlandóak működni, ami ugye fehér lapon nem látszik, szóval...

A nyomdapárna egyébként puha, de nem annyira puha, mint pl. a MoYou négyszögletű nyomdázóé, és nem is ragadós. Picit rá kellett nyomnom éppen ezért a körmömre... aminek annyira nem örültem. De sokkal jobb, mint a többi. :) A tartója viszont meglepően praktikus, kézre áll és nagyon hasznos, hogy nem sima a felülete, mivel így nem gurul le az asztalról ha nem figyelek. :D :D


Ha listát kéne készítenem a kedvenc nyomdázóimról, első helyezett ugyan nem lenne, de a második hely az övé lenne, mert bár nagyon jó, azért a kedvencemet nem tudja lelökni a dobogóról. De ha valaki olcsó és jó nyomdaszettet keres, én nagyon bátran tudom ezt a szettet ajánlani! ;)

A szettet a Born Pretty Store webshopban vehetitek meg, az ára $4.46, de elég gyakran vannak akciók, plusz felhasználhatjátok a 10% kedvezményre jogosító kuponkódomat is! ;) (KHSQ10) (A szállítás ingyenes.)

Born Pretty Store: http://www.bornprettystore.com

A többi körmös-strasszos-nyomdás kelléket a Born Pretty Store Nail Art részlegén érhetitek el.

BPS 10% kedvezménykód | BPS 10% off code
KHSQ10
http://www.bornprettystore.com/
http://www.bloglovin.com/blog/11464027http://www.facebook.com/dorathenailpolishaddicthttp://twitter.com/itsdoratheahttp://instagram.com/dooratheahttp://feedly.com/#subscription%2Ffeed%2Fhttp%3A%2F%2Fdorathenailpolishaddict.blogspot.com%2Ffeeds%2Fposts%2Fdefaulthttp://dorathenailpolishaddict.blogspot.com/feeds/posts/default?alt=rss

6 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy bevált :) Nálam nagyjából az első helyen áll. A színes MdU lakkok egyébként hajlamosak megfogni, úgyhogy az egyik most rózsaszínes otthon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam az abszolút győztes a téglalap alakú MoYou, egyszerűen imádom... :3 :D Sajnos élénk színű Mundo-m nincs, csak világosabbak, ezért nem hiszem, hogy bármelyik is befogná, de örülnék neki, mert így legalább a fehér minták is látszódnának rajta... :D :D De azt hiszem, lehet hozzá más színű párnákat venni, lehet, hogy veszek egy sötétebbet hozzá... :) (Bár ennek szerintem akkor lenne értelme, ha a színekkel együtt a párna minősége is változik, na mindegy.)

      Törlés
    2. Nekem más típusból van többféle színes fej, és mindegyik más keménységű, egy próbát érdemes tenni, hátha sikerül olyat rendelned, ami jobban bejön :D

      Törlés
  2. Nekem is az a ragadós MoYou a kedvencem. :D Mindenféle lakkal működik, és számomra könnyű használni. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívemből szóltál! :D :D A MoYou új, Creative Shop Stamper-re hajazó nyomdáit láttad már? Nekem nagyon kívánságlistás darabnak tűnik a "sticky" változat... :D

      Törlés
  3. Ezzel nyomdáztam fel az összes nyomdalemezem tasakjára a mintákat, aztán félretettem. Fémes lakkal jól működik, nekem túl puha, de nem használhatatlan. Na, ha ennél puhább is van, az már nekem meredek :) Nekem a rózsaszín BPS vált be, a duplacsomagból a puhábbik.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...