2014. november 22., szombat

piCture pOlish – Grace


Az az érzésem, hogy a "nagyon várt" lakkjaimért mindig igazi hajtóvadászatot folytatok – nem volt ez más a Grace esetén sem, csakúgy, mint a Zoya Dream és Aurora tekintetében is, ha emlékeztek. :D Az egészben az a furcsa, hogy amikor először hallottam róla, illetve láttam a képeket, egyáltalán nem tetszett, sőt. Alapjáraton nem vagyok oda a világos színekért, így igazából meg is értettem. Aztán persze egyre több swatch készült, Edina is írt róla (azért elmondható, hogy az ő hatására vettem a lakkjaim kb. 75-80%-át... :D) és már úgy befészkelte magát a fejembe, hogy egy pillanatban már azt vettem észre, hogy imádom, és azonnal meg akarom rendelni. Igen ám, csakhogy mivel rendkívül népszerű szín mások számára is, szinte állandóan készlethiányos volt a Naillandben... aztán csak addig sikerült figyelgetnem, hogy találtam egyet. Bár ennek vicces a története, ugyanis azt hittem, elfogyott (mert este néztem, aznap töltötték és volt, másnap reggelre pedig a webshop szerint elfogyott), és nagy szomorkodva írtam ezt ki, mire a Nailland kedvesen válaszolt, hogy van még belőle... köszönöm innen is még egyszer! :)

Szóval Grace. Púderrózsaszín alap, telis-tele holo... nem csillámok ezek, nem is glitterek, de nem ismerek magyar megfelelőt a scattered holo kifejezésre sajnos. :/ Pelyhek? Talán. Minimális csillámtartalma is van egyébként. Egy álom vele dolgozni, nekem 2 közepes rétegben fedett, a képeken plusz egy réteg fedőlakkal látható, mert azért azt elviselte.

Tényleg igazi hercegnős lakk (már csak a neve miatt is ;)), a héten, amikor rajtam volt, adott valami ilyesmi érzetet nekem, legalábbis én úgy éreztem... :)

Elérhetőség: Nailland stand(ok) vagy webshop, 3690 Ft-ért.

Utóirat: Vigyázat, sok kép következik! :D

Lámpa alatt








Vakuval


7 megjegyzés:

  1. Az a baj, hogy minnél többet nézem, annál jobban kell... :S Dilemma....

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű, de 3500 Ft felett nekem nem éri meg. Ha 1-2 lakkom lenne, akkor igen, de így inkább nem.

    VálaszTörlés
  3. Imádom ezt a lakkot, annyira gyönyörű ^^ Nekem mondjuk nem sikerült ilyen csodás képeket csinálnom róla, de a tieid tökéletesen visszaadják a színét.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól elkaptad a képekkel a hangulatát! :) Tényleg csodás lakk, önmagában is szép, de annyira disztingvált színe van, hogy szépen kombinálható más lakkokkal is.

    VálaszTörlés
  5. én maximum 1 hétig voltam Grace tulajdonos, magamon eszméletlenül nem mutatott, másokon ragyogú púder árnyalat, rajtam pedig egy fakó razsaszín volt. :/
    de sebaj, ettől még nem csalódtam a márkában és azóta már jó helyen van. :)

    VálaszTörlés
  6. Először nekem sem tetszett, aztán megvettem ajándékba, és élőben annyira csodás, hogy beleszerettem... Persze azóta is készlethiányos, de folyamatosan figyelem, hátha egyszer végre az enyém lehet :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...