2014. április 29., kedd

Sweet 18 ♥ Birthdaygirl


Ez a nap is végre elérkezett! Teljesen felpörögtem miatta és idegeskedtem az elmúlt napokban, hiszen az ember 18. születésnapja meghatározó, de végül is... Ez is csak egy szám. Én a felnőttséget és az érett viselkedést, gondolkozást nem kötöm életkorhoz. Ezért úgy tűnhet, hogy nem számít nekem a 18. szülinapom, pedig de még mennyire is, hogy számít, mert egyszerűen... felüdít, lendületet ad, célt és végre azt érezhetem, hogy nem lógok ki a sorból a fiatalságommal, mert van olyan, akivel azonos a korom. Nálam ez az ,,osztály legfiatalabbja" dolog mindig is jellemző volt, iszonyú nagy hatást gyakorolt rám és az életemre. Próbáltam rajta túllépni, bármit tenni ellene, de végül rá kellett jönnöm, hogy úgysem tehetek ellene semmit, ezért inkább elfogadtam.

Remélem, hogy jól fog telni a napom (mivel ez egy időzített poszt :D), és minden úgy lesz, ahogy elterveztem. Érdekes lesz az egész hetem, ezért nem vagyok biztos benne, hogy tudok nektek posztokat írni és időzíteni, a jövő héten meg még úgysem, mivel ugye érettségi. A ballagásom most szombaton lesz, de holnap - szerdán - búcsúztató, szerenád, csütörtökön megyek az unokatestvérem ballagására, pénteken és vasárnap tanulok, úgyhogy... tudom, hogy nem akartam szünetet, és nem is lesz. Próbálkozok, ígérem. Végtére is anno a Lovely Snow Dust lakkokat is sikerült megszereznem, pedig mennyit kellett keresgélnem őket! :D

2014. április 26., szombat

Moyra Gel Look - No. 918 Constance


Ezt a lakkot még az első, a Moyrától kapott csomagom rejtette, de valamiért kicsit idegenkedtem a színtől, úgy éreztem, nem az a tipikus "én"-szín, ami teljesen igaz is, de emiatt nem kellett volna halogatnom a felkenését, mert mint kiderült, imádom a színét. :D

A lakk színe igazi türkizkék, amolyan pop of color, üde színfolt, élvezet volt viselni. A körömlakk állaga és fedése - mint ahogy azt a Gel Look-oknál már megszokhattuk - nagyszerű, nem buborékosodik, fényesre szárad, tartós... kell ennél több? :)

Az egyetlen hibája a lemosásnál ütközik ki: nekem kissé megfogta a körmöm és a körömágyam (tényleg csak icipicit, de nekem akkor is feltűnő volt), bárhogy ügyeskedtem is a lemosással, pedig volt alatta alaplakk is... de egy alapos sikálás leszedte, szóval volt gond, nincs gond. :) Bár szerintem az összes ilyen típusú színnél megjelenik ez a hiba, mivel én ezelőtt az NYC New York Color 022 Jade (limitált kiadásos) lakkja fogta be a körmöm és az ujjam, csak az tényleg nagyon durván...

Használt lakkok:
  • Moyra Gel Look "No. 918 Constance" - 2 réteg
  • Essence Studio Nails Ultra Gloss Nail Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 23., szerda

Lovely Nude Make Up Kit szemhéjpúder paletta


Mára egy kicsit "szokatlan" poszttal jövök, de kérést kaptam, hogy mutassak satchokat az alábbi palettáról, illetve én is szerettem volna róla bejegyzést készíteni, így ma a Lovely nude szempejpúder palettájáról olvashattok tesztet. :)

Pár hete meglepetten fedeztem fel a Rossmann polcain a Lovely új, nude szemhéjpúder-palettáját, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy kijöttek egy ilyen termékkel. Így aztán itthon nagy kutatómunkába fogtam hogy kiderítsek róla mindent, swatchokat kerestem, képeket, teszteket. Csak lengyel blogokon futottam vele össze, így csak a képekre tudtam hagyatkozni (na meg a sokszor előforduló Urban Decay Naked 2 kifejezésre, mert nagyon sokan hasonlították ahhoz - nem tudom, valószínűleg ég és föld a kettő, de nincs összehasonlítási alapom). Mindezek után bátran ballagtam be a Rossmannba és vettem meg potom 899 forintért a Nude Make Up Kit-et.

A paletta összesen 12 színből áll, ebből 3 matt, 9 pedig csillámos-metálos, színenként változó. Két szín tele van csillámmal (a 6. arany-barna és az utolsó, fekete), a többinél a csillogás inkább csak egy fényes, metálos jellegű finisben mutatkozik.

2014. április 21., hétfő

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Gyorsan beugrottam, nem másért, mint hogy kellemes húsvéti ünnepeket kívánjak minden eddigi és elkövetkező olvasómnak, remélem, jól telik a napotok és sok-sok ajándékot kaptatok. :)

Boldog nyulat mindenkinek! :)

2014. április 20., vasárnap

Moyra Holographic - No. 255 Gravity


Nem tudom, miért is nem használom többször a Moyra Holographic lakkjait, hiszen olyan szépek a színeik, és én bolondulok a holo hatásért... csak néha annyira "túl soknak" érzem azt is, hogy full holoba boruljak... :D Így érthető a ritkaság, de most végre rávettem magam, hogy felkenjem a lilát a kollekcióból, a 255-ös Gravity-t. Mennyire jó döntés volt! *-*

Sajnos a fedésük még mindig a gyenge pontjuk, 2 normál-vastag réteget kentem fel (kivéve a kisujjamra, mert ott egy harmadik is kellett), és lámpa előtt figyelgettem, hogy csíkos-e még, mert csak úgy nem látod meg ám, csak ha átvilágítod. Így én az összes holo lakknál ezt a taktikát alkalmazom. :D

Egy réteg fedőlakkal nekem nem nagyon kopott, úgyhogy ez jó pont nála, meg az is, hogy jól viseli a fedőlakkot (és a fedőlakk is jól viselkedik vele :D). De igazából úgy érzem, hogy a kinézetéért bármit megbocsátok neki, mert egyszerűen gyönyörűen érvényesül benne a holo hatás, akárcsak a kollekció többi tagja esetén is. Szerintetek? :)

Használt lakkok:
  • Moyra Holographic effect "No. 255 Gravity" - 2 réteg
  • Essence Studio Nails Ultra Gloss Nail Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 17., csütörtök

Moyra Sugar Sand Effect - No. 867 Cinema


Körülbelül 1 hete újabb csomagot kaptam a Moyrától, amely 2 Vivid Sand és 4 Sugar Sand lakkot tartalmazott, és mivel kérést kaptam, így a lila Sugar Sand lakkot mutatom meg először. :)

Nálam már az első réteg is eléggé pigmentált volt, de azért ráfért a második. A felülete nem érdes, inkább tényleg olyan cukorszerű. A finise - a homokon túl - egy kissé szaténfényű, selyemcukros hatás, legalábbis szerintem. :) A színe pedig... hol lila, hol inkább rózsaszín, kissé zavaros... alapvetően lila ami néha rózsaszínnek látszódik. :D

A tartóssága is jó, bár nem teszteltem hosszan, de amíg fenn volt a körmeimen, szépen bírta.

Használt lakkok:
  • Moyra Sugar Sand Effect "No. 867 Cinema" - 2 réteg

2014. április 14., hétfő

Catrice - 46 Berry Potter & Plumbledore


Mikor az első hírek és képek megjelentek a Catrice új, 2014 tavaszi/nyári szortimentjéről, egy lakk nevén azonnal megakadt a nevem - Berry Potter & Plumbledore. Seriously? Nem vagyok hatalmas Harry Potter fan (ismerek igazán nagy rajongókat, higgyetek nekem :D), de azért szeretem eléggé annyira a könyveket, a filmeket és magát a történetet, hogy ne tudjak átsiklani a lakk neve felett. Amikor aztán láttam róla swatchokat... elvesztem. A Müllerben ezt és a Got The Blues-t egymás mellé téve nagy hasonlóságot véltem felfedezni, ezért - tévesen - visszaraktam. Itthon persze rákerestem újra, és felkenve naná, hogy nem ugyanolyan a kettő... mindegy, így jártam, majd legközelebb. :D

A Berry Potter & Plumbledore már az új(abb) ecsettel rendelkezik, kissé csepp alakú, egyszerre érdekes, furcsa és jó vele festeni. A lakk határozottan kétréteges, bár én egy harmadikat is rákentem volna, ha nem este 10-kor festettem volna, mivel pár helyen mintha foltos lett volna. De lehet, hogy csak paranoiás vagyok... :D Egyébként szépen terül, nem buborékosodik és a tartóssága is jó, bár én alap- és fedőlakkal viselek minden lakkot - kivéve persze a sandeket. :D

A színe egy bogyós-szilvás lila, amelyben pedig türkizkék duokróm csillámok vannak, és gyönyörűen csillognak. *_* A duokróm hatás minden mozdulatnál érvényesül, élvezet látni, hogyan vált egyik pillanatról a másikra színt. :)

Használt lakkok:
  • Catrice Ultimate Nail Lacquer "46 Berry Potter & Plumbledore" - 2 réteg
  • Essence Studio Nails Ultra Gloss Nail Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 11., péntek

Moyra Gel Look - No. 912 Jaqueline


A kettővel ezelőtti posztban említettem, hogy mennyire tetszik a Moyra világoslila Gel Look lakkjának, a Jaqueline-nak a színe, és valószínűleg kipróbálom önmagában is - nos, ez most következett be. :D Egyszerűen annyira tavaszi és vidám a színe, hogy még engem is jó kedvre derít ha ránézek. (Pedig nem is szeretem a lilát és a pasztellszíneket sem... :D) A lakk színe halvány akáclila, apró csillámokkal amik viszont nem igazán látszódnak. A felvitel egyszerű, 2 rétegben hibátlanul fed (bár már az első is elviselhető ha valaki kicsit natúrabb színt akar belőle), szép fényesre szárad. (Bár a képeken van rajta 1 réteg fedőlakk.) Annyira megszerettem ezt a lakkot, hogy gyanítom, az áprilisi kedvenceim között fog szerepelni... :)

Használt lakkok:
  • Moyra Gel Look körömlakk "No. 912 Jaqueline" - 2 réteg
  • Essence Studio Nails Ultra Gloss Nail Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 8., kedd

Max Factor Glossfinity - 70 Cute Coral


Ez első - és eddig egyetlen - Max Factor Glossfinity lakkomat Enikőtől kaptam még februárban, de mivel a színe tavaszias, így most jött el igazán az ideje szerintem. :)

A színe egy igazi tompított, halvány korallszín, ami - a visszafogottsága ellenére - mégis hivalkodó, és ez a két tulajdonság remekül összekapcsolódik benne. A fedése 2 réteges, ami nem zavaró, nem csíkoz és nem is buborékosodik. Fényesre szárad, és a tartósságával sem volt gondom - fedőlakkal a harmadik nap végén is szépen nézett ki.

A lakk fölé az új fedőlakkomat, az essence studio nails ultra gloss nail shine fedőlakkját (hú, de hosszú név) használtam, ami úgy tűnik, pótolja az NYC által hagyott űrt a szívemben. Jó vele festeni, gyorsan szárad (nagyon gyorsan), és gyönyörű fényes... kell még ennél több? ;)

Használt lakkok:
  • Max Factor Glossfinity körömlakk "70 Cute Coral" - 2 réteg
  • Essence Studio Nails Ultra Gloss Nail Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 5., szombat

Moyra Gel Look - Jaqueline & Amélie


A jó idő beköszöntével nálam is előtérbe kerültek a színesebb, vidámabb lakkok és minták, így sikerült, hogy ez a két lakk egymás mellé került egy manikűr keretein belül. Szerintem egész jól passzolnak egymáshoz. :)

A világos levendulaszínű Jaqueline egész kellemes meglepetés volt számomra, mert annak ellenére, hogy nem szokásom ilyen világos és pasztelles árnyalatokat viselni, nagyon megtetszett a színe önmagában is, így van rá esély, hogy találkoztok vele egy külön bejegyzésben is... :)

Az élénk pink Amélie-t az első Moyra csomagomban kaptam, már ránézésre is érdekes színnek látszott, de el kell, hogy mondjam: felkenve még jobb! Gyönyörű színe van, nem is tudnám pontosan meghatározni, nekem olyan epres rágó-színe van... szééééép! :) Az üvegben erős fény alatt látható némi csillám, azonban ezekből a körmökön semmit sem vettem észre...

A lakkok minősége kiváló, jól fednek, jól terülnek, a száradásuk nem a leggyorsabb ugyan, de olyan fényesre száradnak, hogy csak hápogtam. A képeken van rajtuk egy réteg fedőlakk is, de önmagukban is megközelítik ezt a fényt.

És jöjjön a feketeleves... a fedőlakk. Rimmel Finishing Touch Ultra Shine. Utódot kerestem az NYC Turbo Dry-nak, amikor kiderült, hogy kivonják, így - jobb alternatíva híján - erre esett a választásom. Hiába vártam egy csomót, elkente a pöttyöket... az ecsete csodás (dupla), álom vele festeni, csak ne kenné el a mintát! Egy kicsit a lakkot is felszedi, úgyhogy vigyázni kell vele. És nem szárad gyorsan (az NYC-val ellentétben), úgyhogy nálam nem túl nyerő. Azóta szerencsére találtam egy jobb fedőlakkot, méghozzá az essence-től, de róla majd a következő posztban fog szó esni. :)

Használt lakkok:
  • Moyra Gel Look körömlakk "No. 912 Jaqueline" - 2 réteg (lila)
  • Moyra Gel Look körömlakk "No. 919 Amélie" - 2 réteg (pink)
  • Rimmel Finishing Touch Ultra Shine fedőlakk - 1 réteg

2014. április 4., péntek

Merre járok mostanság...?


Sziasztok!


Tudom, hogy elég hosszú időre (2 hétre) eltűntem a blogról, de ezzel sajnos számolnom kellett, hiszen van, amikor az élet és a kötelesség fölülmúlja a szórakozást és a hobbit - habár én a blogolást inkább tekintem a munkámnak, mint hobbinak... Mindegy.

Mi is történt? Nos, én idén érettségizek, és most van a véghajrá, előző évek érettségijeit írjuk, tételeket dolgozunk ki, maratonit diktálnak a füzetbe... csak a szokásos. Ebben az őrült rohanásban még a körömfestésre sem volt időm, így kaptak másfél hét pihenőt, ami után végre felüdülés volt újra elővenni az üvegcséket.

A jövőre tekintve... Nem, nem szeretném abbahagyni, hiszen már az életem részévé vált a blog és Ti is. De sajnos más rendszert kell bevezetnem, mert a "minden másnap új poszt" rendszerem úgy tűnik, tarthatatlan... de sok időre sem szeretnélek benneteket újdonságok nélkül hagyni. Ezért arra gondoltam, hogy megpróbálom a "3 napos" rendszert, aminek következtében holnap, majd azután kedden, aztán pénteken, és így tovább lennének új bejegyzések. Remélem, tartható lesz, megpróbálok előre is dolgozni, de biztosra semmit sem ígérhetek azon kívül, hogy nem hagylak itt benneteket.

Remélem megértitek és nem bánjátok, csak túl leszek már valahogy ezen az időszakon - remélhetőleg úgy, ahogy szeretném, és sikeresen. Minden idén érettségiző olvasómnak sok sikert, együtt érzek veletek! :D

~ o ~

Holnapra egy pöttyös manikűr várható a Moyra új Gel Look lakkjaival, vidám, tavaszias színekben, szerintem Nektek is tetszeni fog. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...