2014. október 26., vasárnap

Moyra Gel Look – No. 942 Henriette


Ez a lakk még a Silk Nude lakkokkal együtt érkezett tesztelésre nagyjából 1 hónapja, három új, másik Gel Look árnyalattal együtt. És bár először nem gondoltam volna, de kifejezetten megszerettem ezt a mélybordó-lila-ciklámen szépséget.

A kétségeimet az adta, hogy először a 942 Henriette-t és a 941 Gigi-t is egy sötétebb színre kentem fel, így önmagában használva teljesen máshogy néztek ki... A Gigi-vel még mindig nem sikerült teljesen megbarátkoznom (bár erről az évszak is tehet, hiszen az ősz közepén járunk, a Gigi pedig alapvetően egy inkább tavaszi-nyári színű lakk)... na de a Henriette! Két rétegben felkenve teljesen elámultam, olyan szép mélysége van ennek a színnek... és maga az ősz/tél, olyan kuckózós kedvem lesz már csak attól is, ha ránézek... :)

Szóval, a technikai részletek: egy rétegben picikét egyenletlen, kell neki a második – már csak a színéért is. ;) Kissé hajlamos a buborékosodásra, ez a képeken is látszódik, bár próbáltam fedőlakkal ellepni a hibáit. Egyébként szokásos Gel Look minőség: gyorsan és fényesre szárad, jó az ecsete és a lakk állaga is. :) A tartóssága is megfelelő: 4 napig hordtam minimális körömvégi kopással.

Féltem, hogy a finise miatt csíkozódik, de úgy tűnik, alaptalanok voltak a félelmeim: én legalábbis nem látom az ecsetvonásokat a lakkozásban... Egyébként nyomdázáshoz is tökéletes, itt nyomdáztam vele a Silk Nude London fölé. A lakkban egyébként vannak apró ciklámen csillámok is, ezek még néha a körmön is megmutatkoznak. :)

Nemsokára a másik bogyószínű társáról, a Gigi-ről is olvashattok itt a blogon! ;)

Instagramon felmerült, hogy nagyon hasonlít a China Glaze Autumn Nights kollekciójából származó Don't Make Me Wine-ra, de nekem sajnos nincs meg az utóbbi lakk, szóval nem tudok összehasonlítást készíteni... :D De Mea és Edina is azon a véleményen volt, hogy hasonlítanak, szóval valószínűleg tényleg van benne igazság – a képek alapján én is úgy gondolom... :) Szerintetek hasonlítanak? :)

2014. október 24., péntek

piCture pOlish – Illusionist & Color Club – Cherubic


Mondhatjuk úgy, hogy itt kezdődtek a nyomdázással kapcsolatos sikereim... :) A korábban már látott piCture pOlish – Illusionist és a Color Club – Cherubic, valamint a MoYou Pro XL 10-es nyomdalemez egyik mintájának segítségével alkottam meg ezt a kinézetet. A nyomdázás még nem a legjobb, nézzétek el nekem, ez volt az első "igazi" nyomdázásom... :)

2014. október 22., szerda

Color Club – Cherubic


Bemutatom Cherubicot, A Holo lakkot, ugyanis szerintem a Color Club-ok a legintenzívebben holo lakkok, amelyekkel eddig találkoztam...

A Cherubic a maga kis egyszerűségével a hetek folyamán teljesen belopta magát a szívembe, és nem engedi át senki másnak a helyét. Ugyanis ez a bézs/nude holo lakk azon túl, hogy önmagában is gyönyörű, még a nyomdázáshoz is tökéletes – szerintem még jobb is, mint az A-England – Her Rose Adagio.

Egyébként tipikus 2 réteges lakk, azonban az intenzív holo hatásnak köszönhetően az első réteg apróbb hibái, csíkjai szinte észrevehetetlenné válnak... ;) A képeken 2 réteg és fedőlakk látható.

A Color Club lakkokat az Aphrodite '97 Kft. boltjaiban vagy webáruházában tudjátok beszerezni 990 illetve 1990 Ft-ért. (A Halo Hues kollekció (amelybe a Cherubic is tartozik) 1990, a "sima" CC lakkok és kollekciók pedig 990 forintba kerülnek.)

2014. október 20., hétfő

piCture pOlish – Illusionist


Tudom, hogy már rendesen elkéstem ezzel a lakkal, hiszen már nem kapható, de úgy éreztem, mégis illendő írnom róla... hátha a hamarosan a Naillandbe érkező Dance Legend-ek között (a Galaxy kollekcióban) találtok hasonlót. :)

Egy réteg fekete (GR) fölé került 2 réteg az Illusionist-ból, met így szerintem szebben kiadja a valós kinézetét, plusz kapott fedőlakkot is. Igazi univerzum született így. *_*

Igazán sokoldalú, mivel egyszerre duokróm és holo is, így aztán rendkívül sok színben pompázik. Próbáltam mindet elkapni, így a továbbra kattintva sok-sok képet láthattok róla. ;)

2014. október 18., szombat

Moyra Aqua Jeans Effect – No. 313 Into The Blue


A Moyra legutóbb egy mázsányi újdonsággal lepett meg minket, köztük az Aqua Jeans Effect lakkokkal is, és mivel kíváncsi természet vagyok, ki akartam deríteni, miben is rejlik az "aqua jeans effect"... ezért megrendeltem a legszimpatikusabbnak tűnő, Into The Blue árnyalatot a Naillandből a legutóbbi vásárlásomkor.

A lakk félig-meddig farmeres hatást nyújt, azonban nem finisben, hanem kinézetben. Én azonban inkább hívom metallic/foil finish-nek ezt a típust. :D Sajnos éppen emiatt hajlamos a csíkozódásra (ahogy a képeken is látszik), valamint az enyém be is buborékosodott... amit nem értek, és nem örülök neki. :/

A színe egyébként egy rendkívül szép szürkés középkék, a pigmentáltsága pedig erős, így nyomdázáshoz ideálisnak bizonyulhat – ezt még tesztelnem kell, de úgy érzem, helyesek a sejtéseim. ;)

A képeken egyébként 2 réteg plusz fedőlakk látható, az ecset a szokásos "új-Moyra", személyes kedvencem. Egyszerű vele a lakkozás, talán csak a lakk állaga egy icipicit sűrűbb annál, ami nálam "pont jó"-nak számít... de nem vészes. :)

2014. október 16., csütörtök

A-England – Her Rose Adagio


Mostanában egy kissé holo-őrült lettem, de úgy tűnik, ennek most van itt az ideje... ;)

Szerencsétlenségemre pont akkor jártam a Nailland-ben még augusztusban, amikor a 2+1, 30% és 50+ akciójuk volt, és ezért is került hozzám 2 A-England lakk, az egyik 30% kedvezménnyel – a Her Rose Adagio és a Sleeping Palace. Ma előbbiről írok Nektek, de a Sleeping Palace-ről is lesz poszt, már a piszkozatok között van! ;) (Sneak peek: Instagramon már láthattátok, ez volt a nyertes Naillandmanim. :))

Furcsa a kapcsolatom az AE lakkokkal, ugyanis mindenhol az ajnározást hallom, hogy egy réteg, wow de jó, nem csíkoz, stb... nem mondom, hogy abszolút nem igazak az előbb leírtak, csak nálam nem jelenik meg ez az egyszerűség egyik általam birtokolt lakknál se (Dancing With Nureyev, Her Rose Adagio, Sleeping Palace). Határozottan kell a két réteg, nem festek olyan egyszerűen mint pl. egy Golden Rose RC lakkal, és a lakkozás végére mintha kicsit besűrűsödne a lakk... Vagy lehet csak képzelődöm? Fura. Mindenesetre abszolút kezelhető kategória, csak én már találkoztam egyszerűbbekkel is.

A Her Rose Adagio eredetileg nem is tetszett, de aztán persze annyi képet láttam, hogy mégis befészkelte magát az agyamba, és végül "fájdalomdíjként" vettem meg (nem volt, amit kinéztem). Nagy volt a kétség közte és a Fonteyn között, ugyanis utóbbi már régebb óta tetszik, de végül a HRA mellett döntöttem, mert inkább bézs, mint ezüst tónusú holo-t szerettem volna. Nem bántam meg. :)

A képeken 2 réteg plusz fedőlakk látható, a holo hatás pedig tipikus A-England, visszafogott, nem harsány, mégis ott van és észrevehető. Kellemes. :)

2014. október 14., kedd

piCture pOlish – Solar Flare


Először is: úgy sajnálom, hogy limitált kiadású volt a Solar Flare! Én is csak az utolsó pillanatban csaptam le érte, addig valahogy nem is tetszett – hatalmas tévedésben éltem, ugyanis ez egy gyönyörű lakk!

Másodszor: ne keseredjen el senki, ugyanis a Nailland elkezdi a Dance Legend orosz márkát is forgalmazni (yay! ^_^ #happydance), és reményeim szerint a Galaxy kollekciót is, mert az abban szereplő Big Bang szerintem egy az egyben PP Solar Flare... #fingerscrossed

A képek szerintem önmagukért beszélnek, de próbálok írni néhány technikai részletet. Fekete alapra kentem fel – a tökéletes egyréteges fekete a Golden Rose Rich Color 35, imádom, imádom, imádooom! Szóval 1 réteg fekete fölé kentem 2 réteg Solar Flare-t, mert így sokkal jobban kijön a szépsége szerintem. Szerintetek? :) Egyébként még kapott egy réteg fedőlakkot is (Astor Already Dry, az új kedvencem :)), amivel egész héten bírta. Tényleg, mert nem volt időm körmöt festeni. :D (És általában minden hetem egy színnel telik... True story.)

Vigyázat, sok kép következik – igyekeztem minden arcát megmutatni ennek a szépségnek. Azt hiszem, nagyjából sikerült. :)

2014. október 12., vasárnap

Models Own – Beach Bag


Most, hogy éppen a kissé elhúzódó "vénasszonyok nyarát" éljük, úgy gondoltam, a szép napos idő megengedi, hogy egy nyári lakkról írjak – annak ellenére, hogy már technikailag ősz van, de az idő szép. ;)

Alapvetően nem rajongok a neon lakkokért, de a Models Own Polish For Tans kollekció nagyon megtetszett, és eredetileg 3 lakkot is kinéztem a kollekcióból – azonban csak egyet vettem meg, a barack Beach Bag elnevezésűt. Szerencsére!

Ugyanis a formula nekem nem volt túl szerencsés: csíkozott és kissé nehéz volt vele dolgozni... velem van a baj, vagy a MO lakkokkal? Mert még egy lakkom van a márkától (az Amethyst a Velvet Goth kollekcióból) és azzal is eléggé szenvedős a lakkozás... nekem.

Egyébként a képeken fedőlakkal látható, mert a felülete nem volt teljesen egyenletes, azonban arra, hogy 2 vagy 3 réteg Beach Bag-et kentem fel, már őszintén nem emlékszem... o_O Nem most volt már, bocsi. :D De valamiért a 3 réteg valószínűbbnek tűnik, mert emlékszem, hogy az apró hibákat egy plusz réteggel ki kellett javítanom...

Bár máshol is olvastam, hogy kissé macerásak, de Edina posztja mégis meggyőzött, hogy kell egy – hát, sajnos én is beálltam a panaszkodók sorába. :/

A színe nagyon neon, a képeken is látható, hogy kiakasztotta a fényképezőgépet – és a kezem napbarnított színe csupán illúzió, ugyanis már vagy 2 éve nem napoztam – mintha egyáltalán barnulnék napozáskor...

Amúgy (ha jól emlékszem) 1 vékony és 2 közepes réteget kentem fel. Nagyjából átlagos idő alatt szárad, és nem mondom, hogy borzalmas, csak nekem valahogy nem volt működőképes a formula... más lehet, hogy tökéletesnek találja. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...