2016. április 18., hétfő

Manikűrvadász 25. forduló


Eddig sok minden közbejött, de szerencsére most újra részt tudok venni a manikűrvadászban, aminek nagyon-nagyon örülök. :)

A mostani a 25. forduló, a háziasszony pedig Ciska, az Unaloműzés középfokon blog írója. Tőlem Katy (Djkatybeauty) és Emese vadászik, én pedig ezúttal Mannától (Mannakörmök) vadászok, aminek különösen örülök, mert már nagyon régóta tetszenek Manna alkotásai. :)

A választásom Manna egyik rózsás manikűrjére esett, amit az egyik LFP! (Lakkozz! Fotózz! Posztolj!) forduló keretében készített, a téma pedig a tavasz volt. Itt a bejegyzés:


http://mannakormok.blogspot.hu/2016/03/lfp-tavasz.html

Iszonyatosan megtetszett ez a manikűr már a Manikűrvadász előtt is, ezért nem is volt kérdés, hogy mit fogok választani... :) Ráadásul ezzel végre élesben is kipróbálhattam, milyen is stamping decal matricát készíteni, mert a rózsás mintát úgy készítettem.

A Moyra Florality 1 lemezről kiválasztottam ugyanazt a mintát, amit Manna is használt, és egy átlátszó irattartóra felnyomdáztam a Mundo de Unas fekete nyomdalakkom segítségével. Ezt aztán kitöltöttem a Moyra Gel Look 3 rózsaszín árnyalatával (957 Rosette, 958 Violette, 959 Rosine) és a pink/fukszia franken holo lakkommal, amit a Moyra No. 56-ból kevertem némi Moyra holo segítségével. Egyébként ezt kentem a mutató- és kisujjam körmére is. :)


A minta kitöltése után hagytam száradni, majd lefestettem egy vastag réteg fehérrel (essence the gel 33 wild white ways), hogy jobban mutassanak a színek és ne kelljen alaplakkot felkennem, mert kitaláltam egy jobb módszert a stamping decal manikűrökhöz... :) Így aztán átlátszó lakk vagy fedőlakk nem is került a matricára, de másnap szépen fel tudtam szedni.

Egy éjszaka állni és száradni hagytam a matricákat, majd másnap hozzáláttam elkészíteni a manikűrt. Felkentem a pink franken holo lakkot a két körmömre, a középső- és gyűrűs ujjam körmére pedig alaplakkot, majd pedig transzferfólia ragasztót kentem. Igen, jól olvastátok: transzerfólia ragasztót. Úgy gondoltam, hogy ha a fóliával működik, akkor ezzel is működnie kell... :) A ragasztó száradása után rátettem a matricát, és tényleg ráragadt, minő meglepő. :D


Ezután a felesleget leszedtem, majd kentem rá egy réteg holo fedőlakkot (Colour Alike), mert bár csábított az ötlet, hogy én is sellőport használjak, mint Manna, de rá kellett jönnöm, hogy az én kedvenc finishem a holo marad. :D

Végezetül az összes körmömre került egy réteg fedőlakk (Seche Vite) és voilá! Kész is. ;)

Nekem nagyon tetszik, és nektek? Mit gondoltok róla? :)




http://www.bloglovin.com/blog/11464027http://www.facebook.com/dorathenailpolishaddicthttp://twitter.com/itsdoratheahttp://instagram.com/dooratheahttp://feedly.com/#subscription%2Ffeed%2Fhttp%3A%2F%2Fdorathenailpolishaddict.blogspot.com%2Ffeeds%2Fposts%2Fdefaulthttp://dorathenailpolishaddict.blogspot.com/feeds/posts/default?alt=rss

A többiek munkáit itt találjátok:

28 megjegyzés:

  1. A holo olyan rajta, mintha megszórtad volna egy kevés tündérporral :D Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól sikerült, tömény rózsaszín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én nem vagyok annyira nagy rózsaszínes, de ez valamiért nagyon tetszett. :) :D

      Törlés
  3. Nagyon szép mindkét mani, és tényleg olyan, mintha tündérporos lenne :-D

    VálaszTörlés
  4. Csodás lett, nagyon tetszik, még szebb lett, mint az eredeti. (-:

    VálaszTörlés
  5. Mindkét manikűr nagyon tetszik, és az új matricamódszeredet is izgatottan olvastam, kreatív vagy, jó ötlet volt a kísérletezés, a végeredmény pedig csodálatos :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, én is holomániás vagyok :) Annyira szép ez a rózsaminta, csak mindig vesződök a Moyra lemezeivel, nem merem megvenni, hátha ettől is idegbajt kapok. (Működik, csak hát sokat kell közben pucolni a lemezt, kb. egy minta, egy pucolás.)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép, imádom ezt a hatalmas adag pink-dózist :) A rózsák is jól sikerültek, megérte kipróbálnod a stamping decalst!

    VálaszTörlés
  8. nagyon jó lett a te verziód is, tetszik ez a plusz holo hatás rajta, na meg hogy ugyan azokat a színeket használtuk. :)

    VálaszTörlés
  9. Az eredeti és a te alkotásod is nagyon szép lett. Nagyon nőies és elegáns lett ez a szín és minta együtt :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...