2013. november 2., szombat

Haul, vagy valami olyasmi & Nailland!

Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük Flórával, hogy összehozunk egy talit a szünet folyamán, ami végül tegnapelőtt (csütörtökön) meg is valósult. A napunkat Pesten az Árkádban töltöttük, kávéztunk (Pumpkin Spice Latte! ♡), Rossmannoztunk, és végre eljutottam a Naillandbe is! *-* Habár négyszer mentünk vissza, mert képtelen voltam dönteni... :D Valamint benéztünk az Ikeába is, engem pedig teljesen meglepett ez a "kövesd a nyilat" módszer, én a szokványos áruházakhoz vagyok szokva. :D (Erről most a sárga köves út jut eszembe, meg az, hogy kövesd a fehér nyulat... oké, fura asszociációk. :D) Illetve... kaptam Flórától egy "kis" szeretetcsomagot, amit imádok, csak nem értem, hogy mivel érdemeltem én ki ezt a sok mindent... Köszönöm még egyszer! *-* ♥


Tindra gyertyák
Random ötletként bementünk az Ikeába, mivel még sosem voltam, és azonnal szembejöttek velünk a gyertyák. És mivel gyertyamániás vagyok, ráadásul olcsóbbak is, mint amiket a közelben találok, vettem kettőt - egy almás-fahéjasat és egy vaníliásat, illetve volt még egy, ami nagyon tetszett (gyümölcsös-dinnyés), de azt mégis otthagytam.


Catrice All Matt Plus alapozó (10 Light Beige)
Sok jót olvastam róla és amúgy is ő lett volna a pótlás a Bourjois után - ami még nem fogyott el -, de attól féltem, hogy közvetlenül a szalagavató előtt fogy el a mostani alapozóm, mert ugye nem igazán látom, mennyi van még benne, így szükségem volt tartalékra, így esett a választásom a Catrice-ra - ha pedig tényleg mattít, annak külön örülök.

Essence frame4FAME műszempilla ragasztó
A szalagavató miatt vettem, műszempillám még nincs, az essence-s nagyon furán nézett ki szerintem, így valószínűleg mást fogok venni - majd kiderül.

Essence all about matt! kompakt púder
Az eddigi púderem lassan elfogy, már két foltban is elértem az alját, így szükségszerű volt a tartalék.


Nailland!

A listám egy kicsit hosszabb volt, de sajnos a Golden Rose Jolly Jewels 110-es (mákos/pipacsmező), és a GR Holiday Nail 58-as árnyalatú (IsaDora Wine Crush dupe) lakkjából egy darab se volt... :(

Models Own körömlakk (Amethyst)
Közte és a kék (Valerian) között vacilláltam, aztán e mellett döntöttem - pedig nem szeretem a lilát, de... :D Egy körmömön próbáltam eddig, tényleg bársonyos a finise, és szerintem lemosni se rémálom, csak tudni kell, hogy glitteres. Nem a fóliás módszerrel szedtem le, de nem kellett sokáig súrolnom, hogy lejöjjenek a csillámok.

China Glaze körömlakk (Fancy Pants)
Mindenképpen szerettem volna egy CG lakkot is, a két esélyes a Fancy Pants és a Rendezvous With You volt, az utóbbit péntek óta ki is tudom mondani. :D Élőben megszemlélve a két lakkot a Fancy Pants mellett döntöttem, ami egyébként az Avant Garden kollekcióból való, és nem bántam meg, mert naaaaaagyon szép! Kék, de liláskék, és a csillámok benne... *-*


Íme a csomag...


... és amit rejt. ♡


Itt ismételnem önmagam, köszönöm-köszönöm-köszönöm! ♡ *-* És most megint úgy ülök itt, mint amikor először odaadtad, én pedig 5 percen keresztül képtelen voltam más reakcióra, mint: "úúú, ez de jóó!" "úú, de szép!" és társai... :D

5 megjegyzés:

  1. nagyon jó dolgok :D a models own körömlakk a kedvencem :)
    a gyertyák mennyibe kerültek?

    VálaszTörlés
  2. De sok minden :) A kék Manhattan lakkra nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire fed szépen, már egy ideje nézegetem a Dm-ben :) Remélem valamikor hozol róla képeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik a színe, pénteken kipróbáltam (igaz, másik lakkra rákenve :D) egy körmömön, és úgy egy rétegben csodásan fedett... :) Most épp a China Glaze van rajtam, és még van pár piszkozat körmös poszt amit majd ki akarok rakni, de a Manhattanra is sor kerül majd. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...